Johnny Chan
2010. február 13. szombat, 11:54    PDF Nyomtatás E-mail
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőTwitterAjánlás a vipstart.hu-raFacebookAjánlom a Gurura
chan1A profi pókerjátékos Johnny Chan született Guangzhou-ban (Canton, Kína), 1957-ben, jelenleg Las Vegas-ban él.

Chan családjával 1962-ben Guangzhou-ból Hong Kong-ba költözött, aztán 1968-ban az arizónai Phoenix-be, később 1973-ban Houston-ba, ahol a családjának volt egy pár étterme. Arra volt hivatott hogy folytassa a családi "bizniszt", de mikor 16 lett stoppal Las Vegas-ba ment. 21 évesen kirakták a houston-i egyetemről, ahol hotel és étterem menedzsmentet tanult, és véglegesen Vegas-ba költözött hogy profi szerencsejátékos legyen.

Chan annak tulajdonítja korai sikereit, hogy nagyon sok játékos abban az időben nem játszott ázsiai ellenfelek ellen. A késő '80-as évekre került a figyelem középpontjába, amikor két egymást követő évben megnyerte a WSOP-t, 1987-ben és 88-ban. A '88-as döntő felvételei feltűnnek a Pókerarcok című filmben, amiben egy kis mellékszerephez is jutott. Egyébiránt majdnem sikerült zsinórban háromszor nyernie, de 1989-ben alulmaradt Phil Hellmuth-al szemben. Ő az utolsó, akinek sikerült a duplázás és sokak szerint ezt a címet örökre magáénak tudhatja a hatalmasra nőtt érdeklődés miatt a póker iránt. Jerry Buss, az L.A. Lakers elnöke egy bajnokí gyűrűt ígért Chan-nek, ha sikerül háromszor nyernie.

Chan híres arról, hogy egy szerencsenarancsot tart játék közben az chan2asztalon, a második WSOP címe után pedig más játékosok is elkezdtek különféle gyümölcsöt hordani magukkal egy kics szerencse érdekében. Chan ezzel szemben azt mondta, hogy csak a narancs kellemes illatárt volt nála, mert nagyon zavarta a dohányfüst - ami akkor mág legális volt a letöbb kaszinóban. Chan maga is dohányos volt, de mam már nem cigarettázik és alkoholt sem iszik.

2005-ben, Chan volt az első ember aki 10 World Series of Poker címet szerzett, Phil Laak-ot hagyva maga mögött egy Texas hold 'em event-en. Most osztozik Doyle Brunson-nal a második helyen Phil Hellmuth(11) mögött. 2002-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába.

2008, Chan 1992-óta először nyert pénzt egy WSOP evnt-en, nevezetesen $32,166-t a 329. heylért.
Karkötői:

Év                                              Torna                                                     Nyeremény
1985     $1,000 Limit Hold'em                                                                 $171,000
1987     $10,000 No Limit Hold'em World Championship                $625,000
1988     $10,000 No Limit Hold'em World Championship                $700,000
1994     $1,500 Seven Card Stud                                                           $135,600
1997     $5,000 Deuce to Seven Draw                                                  $164,250
2000     $1,500 Pot Limit Omaha                                                           $178,800
2002     $2,500 No Limit Hold'em Gold Bracelet Match Play           $34,000
2003     $5,000 No Limit Hold'em                                                           $224,400
2003     $5,000 Pot Limit Omaha                                                           $158,100
2005     $2,500 Pot Limit Hold'em                                                         $303,025
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
kisebb | nagyobb

busy
  JP-Bookmark